Értéktár Bizottság

Tudjon meg többet a megyénkben létrehozott értéktár bizottságról

tovább
Vas megyeiÉrtéktár

Böngéssze a megyei értéktárba bekerült értékeinket

tovább
Javaslatmegyei értéktárba

Tekintse meg, hogy hogyan jelölhet értéktárunkba új értéket

tovább
Kapcsolatlinkek

Elérhetőségeink és együttműködő partnereink

tovább

Csempeszkopácsi templom


Csempeszkopács község dísze, a Kopácsi falurészen, mesterséges dombon álló, esténként gyönyörűen kivilágított Szent Mihály templom. A templom környezete is sajátosan kialakított, évente helyet ad a Szentháromság vasárnapján megrendezett „Középkor Vásárnapnak”.
Csempeszkopács község két falu Csempeszháza és Kopács egyesüléséből jött létre, a település Kopácsi falurészén már 1250-ben állt egy román kori templom, ebből jött létre a Szent Mihály plébániatemplom, aminek első okleveles említése 1342-ből származik.



A templom egy kis mesterséges dombon áll. Téglából épült, falazatából római kori téglák és sírkőmaradványok kerültek elő. Az egyhajós, mesterséges dombon, szabadon álló templom funkciójában, építészeti tömeg és részletképzésében egyaránt, kicsinyítetten a Jáki kegyúri templom hatását mutatja. Külső felületét a barokk korig nem vakolták be. A hajó északi falán Dorfmeister István Szentháromság című képe látható rokokó keretben, oromzatán Szent Mihály főangyal fából faragott szobra áll.
Az épület a román kori falusi építészet egyik kimagasló emléke.



A templomot körülölelő parkot, a nagyon szép látványt adó kivilágítással együtt 2001-ben létesítette az önkormányzat. A parkban kapott helyet Módi Péter Eleink című szobra, a templomtéren álló ősfákat az első világháborúban elhunytak emlékére ültették.
A templom Magyarország egyik legkisebb, működő temploma. Építészeti értékei mellett nem halványulnak el funkcionális értékei sem. A templomban rendszeresen tartanak katolikus miséket és evangélikus Istentiszteletet is. Emellett a templom a megye egyik leglátogatottabb műemléke.



A templom körül hagyományosan gyakran tartottak plébániai vásárokat. Ezek hagyományait idézik fel a Szentháromság vasárnapján tartott „Középkori Vásárnapok”, ahol kézműves kirakodó vásár, középkori lovagi ruházatok, hagyományos falusi és „úri” ruhák bemutatója, és hagyományőrző műsorok zajlanak, korabeli, és mai étkek felszolgálása mellett. 



Gyakori résztvevője ezeknek a programoknak Sebestyén Márta Kossuth díjas népdalénekes, aki édesapja és gyermekkora révén kötődik a településhez. Számos hagyományőrző vásárt tartanak ma már, de a Csempeszkopácsi teljesen egyedi, egyikhez sem hasonlítható. Adódik ez a rendezés egyediségéből, de a Szent György templom csodálatos kisugárzásából is. Ez is megyénk csodálatos kincse.