Értéktár Bizottság

Tudjon meg többet a megyénkben létrehozott értéktár bizottságról

tovább
Vas megyeiÉrtéktár

Böngéssze a megyei értéktárba bekerült értékeinket

tovább
Javaslatmegyei értéktárba

Tekintse meg, hogy hogyan jelölhet értéktárunkba új értéket

tovább
Kapcsolatlinkek

Elérhetőségeink és együttműködő partnereink

tovább

A vasvári Szentkút és a búcsújárás hagyománya



A vasvári búcsújárás hagyománya a középkorra nyúlik vissza, melyet szépen kifejez egy helyi monda: A török elől menekülő domonkos szerzetesek a város melletti erdőben, egy öreg fa odvában rejtették el kedves Mária-képüket. A török idők után visszatérve a fát ugyan megtalálták, de kép nem volt benne … Miután kivágták a fát, helyén forrás fakadt, melynek vizében látni vélték Mária képét. A hagyomány szerint a zarándokok azért jönnek a Szentkúthoz, hogy a forrás vizében meglássák Máriát. (Ezt a legendát jeleníti meg Tóth Emőke szobrászművész 2001-ben készült domborműve a város főterén).  



A vasvári Mária-búcsú, Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.) tulajdonképpen a város középkori plébániatemplomának, a mai temetői templomnak a búcsúnapja, amelyet a helyiek azután is megtartottak, hogy a török idők elmúltával a domonkosok kolostortemploma vette át a plébániai funkciókat. A Szentkút kedveltségének köszönhetően is a 19. század végén már olyan számban érkeztek Nagyboldogasszony napján a zarándokok Vasvárra, hogy új búcsúnapot kellett kijelölni, így lett Szűz Mária nevenapja (szeptember 12.) a Szentkút búcsúja.



A helyi Mária-tiszteletet erősítette a domonkos templomban a 18. század végén elhelyezett Mária-kegyszobor, amely feltehetően a szombathelyi domonkos templom csodatévő Mária-szobrának másaként készülhetett. Ugyancsak a Mária-kultuszt erősítette a vasvári Szentkút, ahol - a barokk népi vallásosságban kedvelt módon - szép természeti környezetben, egy tiszta vizű forrás mellett remeték vezetésével imádkoztak Máriához a zarándokok. A vasvári Szentkútról már a 18. század végéről vannak adatok, de akkor vált igazán ismertté, amikor a 19. század közepén itt telepedett le egy megvakult huszár, aki a forrás vizétől nyerte vissza szeme világát. 



A 19. század végétől mindkét búcsút nagy tömegben látogatták a zarándokok, de elsősorban Vas és Zala megye területéről, nemcsak a magyar anyanyelvű hívek, hanem Mura-vidéki szlovének, nyugat-magyarországi németek  és horvátok, valamint  vasi és zalai cigányok is. A búcsú szerves része a körmenet, amely Nagyaszonykor a domonkos templomtól a temetői templomhoz vonul, Mária nevenapján pedig a domonkos templomtól indulva és oda érkezve a belvárost kerüli meg. Újabb eredetű, az 199-es évektől meghonosodott szokás a szeptemberi búcsú előestéjén a Szentkúthoz vezetett gyertyás körmenet. A búcsú hagyományos elemei továbbá a virrasztás (a búcsúsok a búcsú előestéjét a templomban töltik), a "mosdatás" (az első búcsúsokat az idősebbek "megmosdatták," mintegy újra megkeresztelték a Szentkú vizében) és a "kútba nézés" (a búcsúsok belenéznek a Szentút vizébe, hogy meglássák Máriát). A Szentkút vizét a búcsúsuk kis bugyigakorsókban, ún. "szentkúti korsókban" vitték haza az otthon maradottak számára



A vasvári búcsúkon ma is több ezren vesznek részt a közelebbi és távolabbi vidékekről; a Szentkút élő és rendben tartott kegyhely, amely ma is épül: a közelmúltban keresztút és szabadtéri miséző hely is készült a területén.